Elterjedése

A Máriás Papi Mozgalomnak sikerült csendben és rendkívüli módon elterjednie. Európa, Amerika, Ázsia, Afrika és Óceánia majdnem minden országában van már nemzeti felelős, akinek az a megbízatása, hogy összegyűjtse a jelentkezéseket, és hogy figyelje a cönákulumok alakulását.

          Rájuk van bízva az a feladat is, hogy kinevezzék a területi és a püspökségen belüli felelősöket, gondoskodva arról, hogy minden a Mozgalom szelleméhez való legnagyobb hűségben történjék.

          A nemzeti központoknak adott önállóság miatt nem könnyű pontos képet alkotni a tagok számáról.

          Ez nem nagy jelentőségű, mivel itt „lelkiségről” van szó, amely kerüli a külső ellenőrzést, és abban a mértékben valósul meg, ahogy a Mozgalomhoz tartozó Pap mindennap élni kívánja Máriának tett önfelajánlását.

          Az írásbeli jelentkezésből kiderül, hogy a tagok között most már négyszáz Püspök van, a világi Papságból és minden szerzetesrendből és rendi kongregációból több mint százezer.

          A laikusok számáról, mivel nincs írásbeli jelentkezésük, nem lehet még megközelítő adatot sem adni, noha biztosan milliókról van szó.

          Jól esik megállapítani, hogy ezenfelül a szimpatizáns Papoknak széles rétege van, akik még nem iratkoztak be a Mozgalomba, de különböző módon és alkalmakkor bebizonyítják szolidaritásukat. A számuk talán nagyobb a nyilvántartottakénál. Hogy ha élik a Mozgalom lelkiségét, bár nem szerepelnek a névsorban, már megtették, ami benne a lényeges.

          Noha szinte észrevétlenül vált nagyszámú sereggé, még megtörténik, hogy sok Pap nem ismeri azokat a társait, akik hozzá elég közel élnek, és a Mozgalomhoz tartoznak. Ez azokon a területeken fordul elő, ahol a MPM éppen hogy megalakult, de máshol is megtörténik. Ennek okai: egyrészt a hivatalos szervezettség hiánya, és ez mindig jellemző lesz rá, másrészt az óvatosság miatt nem adnak egykönnyen névsort és címeket annak, aki kéri, mivel lelki választásról és főleg belső kötelezettségről van szó.

          Szemtanúi vagyunk mindenütt ennek a csodálatos ténynek: a Szűzanya gondoskodik az imacönákulumokon és a testvéri együttléten keresztül arról, hogy a Papok megismerjék, segítsék, testvérként szeressék egymást, és a papság közti összetartó erővé váljanak.

          A szentek közösségének vigasztaló valóságán keresztül szintén aktív tagoknak tartják, és még milyen közelieknek azokat a Papokat, akik előttünk költöztek át az örök életbe. Van köztük Bíboros is (az első jelentkezők között volt Giacomo Lercaro, Bologna akkori érseke), sok Püspök (többek közt emlékezzünk Mons. Joao Venancio Pereirára, aki Leiria és Fatima Püspökeként jelentkezett 1973-ban és 1985-ben halt meg és most már több mint ötezer papra, akik intenzív apostoli munkájukat vagy betegségüket tették értékessé azzal, hogy elfogadták a Szűzanya hívását a Máriás Papi Mozgalomba, és az szerint éltek.

          Közülük jól emlékszünk Isten egyik szolgájára: P. Gabrielli Allegrara, ismert biblikusra, aki a Szentírást kínai nyelvre fordította, és akinek utolsó munkája volt, hogy „A Papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz” c. könyvet lefordította kínaira.

          Gyors és szerteágazó elterjedésében a Máriás Papi Mozgalom kevesebb nehézséggel találkozott, mint amekkorától félni lehetett.

          Mivel a Mozgalom fő jellegzetessége a hűség az Egyházhoz, engedelmesség a törvényes elöljáróknak,ahol az Elöljárók, főleg a Püspökök szintjén, jóindulatúaknak és bátorítóknak mutatkoznak – könnyen haladt minden. A várakozni tudás nagyobb türelmét ott kellett alkalmazni, ahol a Hatóság határozatlannak vagy közömbösnek mutatkozott.

          Főleg az „ő” Mozgalmának vezetésében lehet észlelni a Szűzanya őrködő és megvilágosító jelenlétét: bátorít a nehézségekben és fékez a lelkesedésben, megtanít arra, hogy bátran használjuk Isten fiainak szabadságát, és ugyanakkor megakadályozza, hogy az Elöljárókkal szemben ellenszegülő vagy lázadó magatartást vegyünk fel, ami ellentétben van a Máriás Papi Mozgalom második alappontjával: szeretet a Pápa és a vele egységet alkotó Hierarchia iránt.